Sakk vagy ulti, ulti vagy sakk?

világos huszár
Piros hetes

Személyes élmények - kártya, ulti

Olyan öt éves lehettem mikor anyuval, nagymamámmal, dédmamámmal először kártyáztam. A játék neve Borjú volt. Jóval később derült ki számomra, hogy a játék rendes neve Durák. Ez a kártyajáték, mint a játékok nagy része kiválóan alkalmas a rövidtávú memória fejlesztésére, már óvodás korban is.

A nagyapám, nagyanyám és fiaik, nagybátyáim a Filkó-t (Erdélyi filkó) játszották, ez a játék már valamennyivel összetettebb, hiszen párokban játsszák, tehát a szemben ülők egy csapatot alkotnak. A csapattárs ütésébe általában érdemes értékes lapot, azaz ászt, vagy tízest dobni. Ultizni már később középiskolás koromban kezdtem el a kollégiumban leckeírás után, amikor nem gombfociztunk.

Az ulti játéktudásom ekkor még igazán szerény volt, inkább csak próbálkoztunk. Később a főiskolás évek alatt már órák után igencsak sokat játszottunk igazi tét nélkül. Ezután hogy a főiskolás évek elmúltak egyre inkább hiányzott a játék. Végül egy kiskocsmában találtam ultisokat, ahová munka után hetente 2-szer, 3-szor bejártam játszani. Itt ugyan nem fejlődtem sokat, de legalább játékban maradtam. A fősulis haverokkal akkortájt még évente 3 alkalommal összejártunk (idén eddig csak egyszer…) és 10-12 órás csatákat vívtunk váltakozó sikerrel.

Többszöri költözés után végül Pesten elkezdtem írni a saját honlapomat – ultiblog.hu címmel bár blogoldalnak szántam, mégis munka mellett nem jut időm, energiám napi, heti szinten bejegyzéseket írni. Manapság online ultizok és versenyekre és járok, ugyancsak változó módon teljesítve. Van olyan, hogy jön a lap és majdnem minden klappol, én hibázok, és van, hogy semmi lap 100-120 osztásból. És van, hogy hibázok és van, hogy védőtársam hibázik.

Személyes élmények – sakk

Ugyancsak négy-öt éves lehettem, amikor anyum és nagyapám elkezdte nekem tanítani a sakkjáték tudományát. Ezt a játékot kisiskolás koromban a nagyapámmal és egy osztálytársammal játszottam legtöbbször. Papa általában nyert ellenem, viszont az osztálytársamnál általában jobbnak bizonyultam.

Középiskolásként már egyre többször győztem le papát.

Főiskoláskét az ulti mellett ritkán játszottuk ezt a játékot. Szinte kizárólag akkor, ha nem voltunk meg hárman az ultihoz. Felnőttként egy majálisra látogatva játszottam utoljára, igaz egy tizenéves fiúval (ő viszont igazolt versenyjátékos volt) sakkoztam. Három partit játszottunk, háromszor győztem le őt.

Sakk vagy ulti – hasonlóságok

A sakk és az ulti (rablóulti, ultimó) mindkettő társasjáték, tehát az emberek közti barátságot mélyíti, erősíti.

Mindkét játék során előre kell gondolkodni, azaz valamely tervezést, előrelátást, kombinációs készséget igényel, fejleszt. Amellett hogy saját bábuink mozgatását vagy saját lapjaink hívását, dobását tervezzük meg előre, az ellenfelünk taktikáját is ki kell találnunk. Hiszen az ő húzására kell(het) reagálnunk a következő lépéssel, hívással.

Mindkét játék során figyelnünk kell az ellenfelünk, ellenfeleink reakcióit – ha szomorú arcot látunk, nagy eséllyel megvan a parti, persze az is lehet, hogy ez csupán „színjáték”.

Ha viszont mosolyog, úgy feltehetően most ő nyert. Legalábbis úgy hiszi, ekkor még egy váratlan húzással megfordíthajuk a játszmát. Megtörténhet az is hogy elbízza magát és pont emiatt fog hibázni.

Sakk vagy ulti – különbségek

Sakk: kell hozzá egy négyzetes 8x8as színezett tábla, 16-16 megfelelő formájú báb, két szabályismerő ember.

Ulti kell hozzá egy pakli kártya, 3-4 szabályokat ismerő ember, számoláshoz papír, toll, esetleg bab, játékpénz,…

A sakk nemzetközi sport, az ultit inkább csak a Kárpát-medencében játszák /játszunk.

A sakkjáték során mindenki ugyanolyan erős bábokat kap, mindkettőtöknek ugyanannyi ugyanolyan – csupán színében eltérő – kezdő 16 bábja van. Nincs különböző leosztás – nem lehet csalni – ami persze elítélendő – hiszen a játékról kell, szóljon a megmérettetés.

Az ulti játékban azért sokat számít(hat) a szerencse. Előfordul, hogy az előző osztás során ellenfeled egy 48 (ez a legnagyobb bemondás) értékű lapot kap kézbe, míg te olyan lapot kapsz, hogy nem tudsz belőle egy rendes 1-es licitet sem mondani. DE megtörtént és biztos, hogy még sokszor meg is fog történni, hogy a nagyon jó lappal rosszul játszik az ember vagy egy kevésbé jó lappal is nyer, az ellenfeleknél levő lapok elosztásától függően. Védőként pedig a védőtársad hívásai is fontosak általában – és van hogy mindegy…

A sakk két-emberes játék egy az egy ellen. Az ulti három-emberes játék, a legmagasabb licittevő próbálja megvalósítani vállalását, a másik kettő pedig „buktatni” azt. Azaz a sakk során kizárólag magadra számíthatsz, nincs egy másik játékos, aki segít vagy – rossz esetben pedig – akadályoz. A sakkozás során egyéni célokat határozol és valósítasz meg, az ultiban pedig tanulsz együtt működve játszani a védőtársaddal, ha úgy hozza az osztás, hogy nem a tiéd a nyerő licit. Az ulti játékban 2 lapot a talonba kell tenned, reálisan felmérve azt, hogy a játszótársadnak kellhet –e ez a két lap és azzal felül tudja licitálni a bemondásod, esetleg meg akarod téveszteni az ellenfeled magával a talonnal vagy a lejátszás során a lapok dobásakor.

A sakkban a leütött bábokat vagy látod, vagy pedig a táblán levőkből ki tudod számolni.

Az ultiban a kijátszott lapokat figyelni kell. Nagy pontossággal tudni kell, hogy melyik színből (különös tekintettel az adu színére) mennyi és milyen erősségű lapok vannak még kézben.

Tehát a sakk játék során a rövidtávú memória nem dolgozik, ulti játékkor pedig a játékosok gyorsaságától függően 1-5 percenként új és új elütött lapokat kell memorizálni.

Sakk vagy ulti – konklúzió, végkövetkeztetés

Tanulj meg, gyermekedet tanítsd meg sakkozni, fejleszti a kombinációs készséget, átlátni egy táblán a bábok elhelyezkedését, a „csatamezőt”. Segíteni fogja felnőttként is az előre gondolkodás, tervezés területein.

Ha teheted tanulj meg, tanítsd meg gyermeked ultizni is. Ebben a játékban is fontos a tervezés, mit mikor, miért licitálsz, mit teszel a talonba milyen sorrendben hívod, dobod a lapokat. Szükséges a memória, hasonlóképpen fejlesztve az agyat, ugyanúgy, mint más tény, információ, döntéképesség, amit más élethelyzetben tanulsz, tanítanak. Az egyéni célok mellett segít a párban, csapatban való játék, munka, kitűzések megvalósításakor is.

Jó játékot kívánok!

Péter