Ulti bemondások, licitek

Ulti licitek, bemondások

Az ulti bemondások, az ulti kártyajáték licitek lehetnek más értékűek, de előfordul, hogy egyenlő az értékük, ilyenkor az egyszerűbb licit az erősebb bemondás. A bemondások magyarázata, pl. a ulti, 40-100, 20-100, betli vagy a durchmars jelentése ezen az oldalon megtalálható, részletes magyarázattal. A szabályok itt, a licitek, bemondások értéke pedig itt található.

Passz

Ha a licitet kezdő játékos passzot mond, miután letette a talonba az ő játékához legszükségtelenebbnek vélt kettő lapot, vagy azt a kettőt, amiből az egyiket esetlegesen visszavárja…, és passzot mond úgy értelemszerűen az egyes, tehát a sima színjátékra licitált. A következő játékos:

1.  ha nem veszi fel a talont és passzol, akkor nem tud vagy nem akar az előtte licitáló játékosnál magasabb értékűt mondani, ezzel elfogadja az előtte licitet tevő játékát. Ez bármely mondás után érvényes.

A régi szabályok szerint pedig

2. ha viszont felveszi a két lefordított lapot a talonból és azokat a saját 10 lapjához helyezi és másik vagy akár ugyanazt a kettő lapot talonozza és passzot mond, ez esetben a következő értékűt licitálja, mint az előző kártyás. 

Ha az előtted ülő piros színjátékot licitált és Te felvetted a talonozott lapjait, passzot mondasz, az 40-100 licitet jelent vagy ha előtted az ulti volt a nyerő  mondás, a talon felvétele után passzolva a betlit licitáltad a passz mondással, akár a  20-100 bemondás a licit, és passzolsz, akkor egyértelműen a piros négy ász lesz a licited értéke és így tovább…

Az új szabályok szerint a licitedet egyértelműen be kell mondanod, nem elég a passz mondás ehelyett, ugyanis az Ultiszövetség szerint a passz mondás ez esetben nem egyértelmű – nem tudom miért, hiszen a licitált mondás után a következő licit hivatalosan meg van határozva.

Adus (tromfos) bemondások, licitek

Adus, tromfos, kiemelt színű licitek esetén a lapok erő-sorrendje ász, tizes, király, felső, alsó, kilences, nyolcas, hetes.

makk lapok

Parti - nem piros színjáték

A sima parti a legegyszerűbb játék, ritkán fordul elő, hogy ez a legmagasabb licit, legtöbb társaságban le sem játszák, a játék sokban hasonlít snapszer játékra.

A  40, 20 jelentéseket az első lapunk asztalra dobása előtt kell bemondani, kontrázni is ekkor kell a partit, a játék végén ászokat, tízeseket és a parti utolsó ütését- mind-mind 10-et ér, valamint a 40 és 20 jelentéseket, ha van(nak), összeadva kerül ki a  győztes. Értéke 1 egység.

Az ulti és a négy ász játékhoz tartozik parti játék is, ahhoz hozzáadandó vagy bukása esetén levonandó annak az értéke.

Ha úgy ítéled meg, hogy nincs esélyed a lapjaidból a partit sem megnyerni, úgy bedobhatod, ilyenkor a kontrázott parti értékét fizeted a többieknek.

Ha mégis megkockáztatod a játékot, de az első kör végén kiderül, hogy biztosan elbukod és a védők nem kontrázták meg, akkor az alapértéket fizeted ki a lapjaid bedobásával. Ez bármely más licit bedobásánál érvényes. Kivétel persze az ulti bemondás, ott ugye a bukott ulti duplán fizetendő. Azért olyat még nem tapasztaltam, hogy az első kör végén valaki bedobja az ulti licitet.

Piros parti

Ez a játék szinte teljesen megegyezik az előzővel, annyi a különbség, hogy a piros az adu szín, ezzel együtt a parti értéke is 2 egységnyire növekszik.

40-100

Király, felső kombináció nem piros színben. A 40-100 azt jelenti, hogy a licitelőnél van az ő általa licitált aduszínből ( ami nem lehet piros, lehet tök, zöld és makk) lapokból a király és a felső lapok és vannak olyan erős lapok hozzá a kezében, hogy még 60-at, tehát 6 ászt, tízest vagy az utolsó ütést el tudja vinni, meg tudja szerezni ütéseivel, hogy összesen 100 értékű legyen nála a parti végén. Értéke 4 egység.

Piros 40-100

A piros 40-100 játék teljesen hasonló, mint a más színben mondott 40-100, de piros az adu színe, emiatt a licit értéke annak a duplája, tehát 8 egység.

Négy ász játékok

ász lapok

A négy ász bemondásnak az a jelentése, hogy a parti végére a licitáló mind a 4 ász lapot megszerezze, elüsse. A játék adus és az adu nem lehet piros, mert annak dupla értéke van,  ehhez a játékhoz parti is kötődik és azt hozzá kell adni vagy le kell vonni a játék értékéhez, értékéből.

Értéke 4 +/-1 a parti, piros színben 8+/-2 a piros parti.

Ulti licit, bemondás

hetes lapok

Az ulti ( ultimó) bemondás, licit lényege, hogy a licit bemondója vállalja, hogy a választott  nem piros! színből az adu (trompf) hetessel viszi az utolsó, azaz a tizedik ütést.

Ha a tizedik ütésig az adu VII-est lapot a licittevő kijátsza, azaz a védők “kihajtják”, illetve más játékos elüti egy nagyobb adu lappal azt az utolsó ütésben, úgy az ulti bukott. A bukott ultit duplán fizeti ki a licitáló a másik két játékosnak.

A játékhoz parti is tartozik annak az értékét le kell vonni vagy hozzá kell adni az ulti értékéhez.

Értéke 4 egység +/- 1 egység, a parti nyerésétől bukásától függően.

Bukva 8 +/-1 egységet fizet a licitáló játékostársainak. Kontrázva bukva 3x, rekontrázva bukva 5x egységet kell fizetni.

Piros ulti játék

A más színű ulti licitekhez hasonlóan az adu (tromf) hetessel kell az utolsó ütést nyerni, ilyenkor az adu színe piros. Értéke a más aduszínű licitekhez képest megduplázódik, mind a nyerve, mind pedig bukva. A piros ulti licithez piros parti játék is kapcsolódik, ez a parti értékéhez nyerve hozzáadódik vagy elbukva levonódik belőle.

Értéke 8 egység +/- 2 egység, a piros színjáték értéke.

20-100

A 20-100 játék akár a 40-100 adus játék, de ebben az esetben nem az adu színből van a licitálónak király- felső kombinációja, hanem egy másik színből. az adu lehet tök, zöld, makk, a király- felső kombináció pedig bármely más színből.

A játék mondója vállalja, hogy az ellenfelei a 4 ászból és  4 tízesből, valamint az utolsó tizedik ütés során mindössze egyet tudnak megszerezni.

Az övé lesz a nagy része, tehát az összesen kilencből nyolc. A játék kombinálható ultival, négy ásszal, durchmarssal, terített durchmarssal.

Értéke 8.

Mivel maga a 20-100 a parti, így külön a parti értéke nem számolandó hozzá sem pluszban, sem pedig mínuszban. Kombinálható 4 ásszal, ultival, durchmarssal.

Piros 20-100

Hasonlóan a 20-100 játékhoz, a különbség az, hogy az adu színe piros. A védő játékosok a 20-100 játékhoz hasonlóan legalább 2-őt kell elüssenek az ászok, tízesek, esetleg az utolsó ütés bármelyikéből a buktatáshoz. Értelemszerűen a licitáló játékosnak 80-at kell ütnie a bemondott 20 mellé a nyeréshez.

A király-felső kombináció egy másik színben van a licitáló kezében.

Értéke 16. Kombinálható piros 4 ásszal, piros ultival, és piros durchmarssal, vagy piros terített durchmarssal.

Durchmars - aduszínnel

Ezzel azt licitálja a bemondója, hogy az összes ütés az övé lesz a játékban. Kombinálható több más licittel is pl. ulti, 40-100, 20-100. Ha kombináltan licitálod, akkor az egyedi licitek összege a bemondás értéke.

Önmagában 6 egységet ér.

Terítve is mondható, ebben az esetben 12 egységet ér és az első kör – miután minden játékos dobta kezdőlapját, teríteni kell a lapokat az asztalra, hogy a védőjátékosok lássák.

Piros durchmars, piros adus durchmars

Ez a licit 12 egységet ér és az adu (tromf) a piros színű lapok. Hasonlóan lehet értelmezni, mint a más színű durchmarsokat, tehát a bemondója vállalja, hogy az összes ütés az övé lesz a partiban.

Értéke  12, terítve 24. Kombinálható más piros színű licitekkel pl. piros ulti, piros 40-100, piros 20-100.  

Színnélküli játékok, azaz adu, tromf nélküli licitek

makk színű lapok

A színnélküli játék, licit, azt jelenti, hogy nincs adu (tromf) a parti során. Ezzel együtt a hívott színű lapra ugyanazt a színű lapot kell dobni, ha van belőle, ha nincs, úgy bármely más színű, értékű lap dobható. A fölülütés – überelés szabálya természetesen ez esetben is érvényes.

A lapok erősorrendje változik az adus játékokhoz képest, itt ugyanis csökkenő sorban: ász, király, felső, alsó, X, IX, VIII, VII, a fenti képen láthatóan.

Betli

A  betli játék vállalása azt jelenti, hogy a licit bemondójának nem lesz ütése a parti során. 

A betli játék nem kombinálható, nem társítható más mondáshoz.

Értéke 5 egység

Rebetli

A betlihez hasonlóan, a licitálója nem vihet ütést a partiban. Különbség a betlihez képest, hogy rebetli mondáskor a játék értéke 10 egység, tehát valószínűleg nehezebb lesz a védők dolga, ha ütésre akarják kényszeríteni a licittevőt.

A rebelti régebbi neve piros betli, köznyelvben forintos betli is lehet.

Terített betli

A terített betli licitálója vállalja, hogy az első lapok kihívása után kiteríti, megmutatja lapjait a másik két játékosnak, így sem lesz ütése a parti során.

Értéke 20 egység.

Durchmars, színnélküli durchmars

A durchmars jelentése, az hogy az adott partiban a licitet tevő az összes lapot, ütést elviszi. Nem kombinálható játék, ugyanis amint kombinált játékkén licitáljuk, úgy a lapok  erősorrendje az ász, X, király… sorrendre változik.

Értéke 6 egység.

Redurchmars

A durchmarsnál erősebb, nagyon kis valószínűséggel nyert parti, értékek emiatt 12 egység. Szintén nem kombinálható, vagyis a durchmarshoz hasonlóan kombináció esetén a lap erősorrend változik.

Terített durchmars

A licitálója vállalja, hogy összes ütés az övé lesz a partiban úgy, hogy első lapok asztalra dobása után kiteríti lapjait, a védőjátékosok láthassák azokat.

Értéke 24 egység.